Hogyan védekezzünk a penészes fal ellen?

Dátum:

Mindannyian találkoztunk már a penészes fal orrfacsaróan szúrós szagával. A falak hajszálereiben felfelé áramló víz a falak felületén elpárolog. Ez okozza a dohos szagot, mely már önmagában is kellemetlen és egészségtelen. A szigetelés hiányában megjelenő víz elpárolgása után visszamaradó ásványi anyagok együttesét nevezzük salétromnak, ami először csúnya elszíneződésként jelentkezik, ezt követően pedig a rétege folyamatosan vastagodik. A salétrom további vizet köt meg a levegőből, mely tovább roncsolja a fal felületét.

A pára valójában mindenhol jelen van otthonunkban. Nem csupán a fokozott vízfelhasználású helyiségekben jelentkezik, mint például a konyha vagy a fürdőszoba, hanem a nappaliban és a hálószobában is.  Bár lényegesen kisebb mennyiségű páráról van szó, hosszú távon a nem megfelelő páraelvezetés igen csak nagy gondot jelenthet.

A penészes fal nem csak esztétikailag jelent gondot, súlyos egészségügyi problémák kialakulásához is vezethet. A különösen veszélyes esetek mindig azok, amelyeket nem veszünk észre szabad szemmel, így sokáig nem is tudunk létezésükről. Ez a legtöbb esetben a nem megfelelő minőségű hőszigetelő anyag, vagy rosszul kivitelezett belső szigetelések miattfordul elő.

Azt, hogy a pára a falszerkezetbe jusson, nem csak a penészgomba kialakulása miatt érdemes megelőzni. A vizes falakat súlyos fagykár is érheti, ami repedéseket okozhat, később pedig a falszerkezet és hőszigetelés teljes tönkremeneteléhez vezethet.

A penészedő falak rendkívül illúziórombolók tudnak lenni, különösképpen mikor az igényesen berendezett otthonunkban először jelentkeznek a vizes falak jelei. Elszíneződött sarkok, kezdődő foltok a falakon és a sötétebb helyeken.

Mi a megoldás penészes falak ellen?

Egységes falazatnál az XPS lap aratja a legnagyobb sikert, vegyes falazatnál pedig a BioRid rendszer, ami egy lemosó, alapozó és egy fedő festék triumvirátusából áll.

BioRid penészgátló festék

A skandináv országokban ez már sikerterméknek számít. A minőségét a leginnovatívabb festékgyártó cég, a Tikkurila garantálja.

Az első lépés, hogy a penész által szennyezett falfelületet fertőtlenítsük le a lemosóval. A megtisztított felületet ezután le tudjuk alapozni, amelynek két-három óra a száradási ideje. A penészgátló falfesték az utolsó lépés, amelyet jó vastagon kell felvinni, hogy biztosítsuk a hatékonyságát. Szinte hihetetlen, de 1 négyzetméter falfelület képes 1 liter vizet felszívni, magában tartani, és később kipárologtatni. Más anyaggal nem ajánlott lefedni a felületet, mert a penészgátló festék elveszíti a funkcióját.

Penészes fal esetében tehát nem érdemes struccpolitikát alkalmazni, mert az egészségünk láthatja kárát.

Share post:

Subscribe

BMW 1 cégeknek

Popular

More like this
Related

Öltöztesse autóját téli ruhába velünk!

Ahogyan hazánk klímája változik, úgy enyhülnek évről-évre a telek...

Drónpilóták a mezőgazdaságban

A mezőgazdaság folyamatosan fejlődik, és az új technológiák alkalmazása...

Az új X3 – a legnépszerűbb BMW Modell a világon újra csúcsra tör

Megérkezett a debreceni Magisz és a nyíregyházi Mag3 BMW...

BMW 1 modell – diktálja a trendet

Megérkezett a BMW 1 legújabb generációja, és megmutatja, milyennek...